Logo
Címlap
Alapító tagok
Célkitűzések
Aktivitások
Sajtó
Kapcsolat
Konferencia
cím
 
 
 
 

Meghívó

Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!

A Szívügyünk Szolnok Alapítvány és a Jász Nagykun Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház Tudományos Bizottsága nevében tisztelettel meghívjuk Önt a soron következő belgyógyász vándorgyűlésre Szolnokra, a Tiszaligetbe.

Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy 2011. után ismét Jász-Nagykun-Szolnok megye láthatja vendégül a dél-magyarországi régió érdeklődő belgyógyászait, háziorvosait. Óriási kihívás számunkra, hogy a Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 47. Vándorgyűlését ezúttal Szolnok rendezheti. Miközben a belgyógyászat, mint alap szakképesítés egyes ágai önálló diszciplínákká kinőve magukat szédítő sebességgel fejlődnek (kardiológia, diabetológia, gastroenterológia, nephrologia), és az egyes szakterületek művelői a saját területük újdonságaival igyekeznek lépést tartani, egyre nehezebb feladat a holisztikus szemléletet megvalósítva az egész beteget, az egész embert látnunk és kezelnünk. Éppen emiatt egyre nagyobb a jelentősége mindennapi gyógyító munkánkban a szakmák közötti párbeszédnek, hiszen folyamatosan konzíliumot kérünk és konzíliumokat adunk. Ez az interdiszciplináris szemlélet vezérelte a Szervezőbizottságot a program összeállításakor és remélhetőleg a rendezvényre látogató résztvevők szép száma visszaigazolja törekvéseinket.

További érdekessége az idei Vándorgyűlésnek, hogy magába foglalja a hagyományos Szolnoki Kardiológiai Napot, melyet minden évben ezen a hétvégén szoktunk megrendezni. A Szolnoki Kardiológiai Centrum fejlődése minden évben alkalmat ad önálló konferencia megrendezésére, de az idei közös rendezvény lehetőséget teremt számunkra ahhoz, hogy a még szélesebb körben, a teljes Dél-Alföldi régió előtt bemutatkozhassunk. Főtémának egy igazán széles érdeklődésre számot tartó, szakmák határain átívelő kérdést, a nem szívműtétre készülő beteg perioperatív kivizsgálását és ellátását választottuk.

Engedje meg, hogy kórházunk vezetése nevében felhívjuk figyelmét a Hetényi Géza Kórházban az elmúlt időszakban bekövetkezett nagyléptékű fejlesztésre. Néhány hete Balogh Zoltán miniszter úr jelenlétében nyithattuk meg kórházunk új, impozáns épület együttesét. A Központi betegirányító egység mellett, Szülészet-Nőgyógyászati osztály, Csecsemő és Gyermekgyógyászati osztály, Fül-Orr-Gégészeti és Szájsebészeti osztály, illetve Szemészeti osztály került elhelyezésre, valamint a központi műtőhöz csatlakoztatva 3 új műtő került átadásra.

A betegek hatékonyabb diagnosztikai ellátása érdekében kialakításra került egy új, háromszintes Radiológiai osztály. Az épület földszintjén új CT és MR vizsgálókat alakítottunk ki.

Ezek a fejlesztések megteremtik egy modern, huszonegyedik századi kórház és gyógyítás alapjait, annak lehetőségét, hogy méltó körülmények közt végezhessük munkánkat és fogadjuk betegeinket.

Engedjék meg, hogy a vendéglátó Szolnok város nevében is üdvözöljük Önöket! Városunk örvendetesen nagy léptekkel fejlődik . A megyeszékhely vezetése régóta megkülönböztetett figyelemmel és felelősséggel viseltetik a régió egészségügyi ellátásáért. Az itt zajló orvos konferenciák iránt pedig kiemelt érdeklődést tanúsít. E sorok írásakor még nem, de a konferencia idejében már teljes gőzerővel működik majd városunkban az új Repüléstörténeti Múzeum. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a múzeum nem csak Szolnok, hanem az egész ország egy páratlan, rendkívül érdekes történeti emlékhelye lesz.

Alapítványunk sokadik alkalommal szervez orvos konferenciát, záró gondolatként így talán megengedhető egy kis elmélkedés. Mit jelenthet manapság egy orvos konferencia, mit jelent manapság orvosnak lenni!? A sokszor dermesztő körülmények közt, orvosként mit tudunk mondani egymásnak!? Sir William Osler gondolatait szeretném idézni, miszerint: ”Az orvoslás mindannyiótok számára azzá válik, amivé ti magatok teszitek, egyeseknek aggodalom, gond, másoknak mindennapos öröm, és egy olyan boldog és hasznos élet, amilyennél szebbet képzelni sem lehet.”

A rendező bizottság nevében azt kívánjuk, hogy mi magunk se feledkezzünk el egy pillanatra sem az orvoslás legfőbb hivatásáról a gyógyítás művészetéről, az intuitív, személyre szabott gyógyításról, mely az orvos és beteg kölcsönös méltóságán alapul! Legyen ez az iránytűnk, hassa át mindennapjainkat és legyen ez mostani konferenciánk vezér gondolata is: a gyógyítás művészet!

Bízunk benne, hogy a négy megye – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász–Nagykun-Szolnok - minél több kórháza és centruma képviselteti magát, minél több Kolléga eljön és fogja majd hasznosnak találni a Szolnokon eltöltött 2-3 napot.

Ehhez kíván a Szervezőbizottság kitűnő kongresszust és kellemes időtöltést városunkban!

Dr. Herczeg Béla

titkár

Szolnok Szívügyünk Alapítvány

Programfüzet

Programfüzet letöltése pdf formátumban ( 1,34 MB ) ITT

program1 program2 program3
program4 program5 program6
program7 program8 program9

Galéria

DSC_7361.jpg DSC_7366.jpg DSC_7369.jpg DSC_7370.jpg DSC_7373.jpg
DSC_7376.jpg DSC_7378.jpg DSC_7384.jpg DSC_7390.jpg DSC_7393.jpg
DSC_7397.jpg DSC_7399.jpg DSC_7406.jpg DSC_7410.jpg DSC_7412.jpg
DSC_7414.jpg DSC_7416.jpg DSC_7421.jpg DSC_7422.jpg DSC_7425.jpg
DSC_7427.jpg DSC_7433.jpg DSC_7440.jpg DSC_7443.jpg DSC_7459.jpg
DSC_7463.jpg DSC_7467.jpg DSC_7471.jpg DSC_7475.jpg DSC_7478.jpg
DSC_7479.jpg DSC_7483.jpg DSC_7491.jpg DSC_7493.jpg DSC_7498.jpg
DSC_7499.jpg DSC_7501.jpg DSC_7507.jpg DSC_7512.jpg DSC_7519.jpg
DSC_7522.jpg DSC_7525.jpg DSC_7528.jpg DSC_7540.jpg DSC_7542.jpg
DSC_7548.jpg DSC_7550.jpg DSC_7554.jpg DSC_7556.jpg DSC_7559.jpg
DSC_7560.jpg DSC_7563.jpg DSC_7567.jpg DSC_7570.jpg DSC_7571.jpg
DSC_7579.jpg DSC_7581.jpg DSC_7585.jpg DSC_7591.jpg DSC_7592.jpg
DSC_7594.jpg DSC_7604.jpg DSC_7607.jpg DSC_7609.jpg DSC_7613.jpg
DSC_7620.jpg DSC_7623.jpg DSC_7628.jpg DSC_7630.jpg DSC_7632.jpg
DSC_7635.jpg DSC_7648.jpg DSC_7651.jpg DSC_7656.jpg DSC_7659.jpg
DSC_7663.jpg DSC_7668.jpg DSC_7671.jpg DSC_7675.jpg DSC_7676.jpg
DSC_7680.jpg
Logo